| REM álmodás |
|
|
|
|
Az álmodás jellegzetességei és a REM alvással való kapcsolatuk Az álmodás és a REM alvás kapcsolatának felismerése a modern alváskutatás egyik legjelentôsebb felfedezése. A spontán felidézett álmaink döntô többsége az alvás REM fázisaiban keletkezik. A REM alvásban keletkezô álomélmények hosszúak, szcénikusak, narratívak, érzelmi átélésekben gazdagok és általában kiemelkedôen bizarrak. Uralkodó érzékszervi modalitásuk a vizuális. Kisebb mértékben hallási (részben beszédhangra vonatkozó) és kinetikus-vestibularis reprezentációkat is tartalmaznak. Csak elenyészô mértékben építkeznek hôérzékelési, tapintásérzékelési, valamint szaglási és ízérzékelési szenzoros modalitásokból. Sohasem tartalmaznak explicit fájdalomérzékelést. Változatos érzelmi színezetükben a negatív emóciók dominálnak. Leggyakoribbak a szorongás, a félelem és a meglepôdés. Tartalmuk gazdag, változatos és hiperasszociatív jellegû, vagyis az egymással igen kevéssé kapcsolatos emlékek, képek, benyomások szokatlan, bizarr, sûrített kombinációját képezik. Kísérletileg kimutatták, hogy közvetlenül a REM alvásból való ébresztés után még fennáll egyfajta hiperasszociativitás a memóriafolyamatokban. Az álmok bizarrsága is elsôsorban a szokatlan tartalmak kombinációjából illetve a cselekmény dramaturgiájából fakad. Az álmok tartalma azonban mégis követ egy lazán szervezôdô következetességet abban az értelemben, hogy egyazon éjszaka ismétlôdô NREM mentációiban és álmaiban egyes tartalmak bizarr kontextusuk ellenére, hajlamosak ismételten felbukkanni, mintha ezek kiemelkedô fontossággal bírnának az álmodó számára.Az álomfolyamatok kognitív szervezôdésének legkiugróbb sajátossága minden bizonnyal a narrativitás vagy történetiség kizárólagosságának tendenciája. Szinte minden, amit álmodunk, történetek formájában ölt testet. Az álmodás neurobiológiai magyarázata érdekében az utóbbi évtizedekben jelentôs kísérleti és elméleti erôfeszítéseket tettek. Kétségtelen, hogy az álom tartalmi gazdagsága és vizuális élénksége összefüggésben áll az illetô REM fázis szemmozgás-sûrûségével. Úgy tûnik tehát, hogy az álmodást és a szemmozgásokat kiváltó agyi impulzusok legalábbis részben közösek: a REM alvást beindító hídi cholinerg struktúrák burst-szerû tüzelésével kapcsolatosak. Késôbb egy rendkívüli jelentôségû felfedezésben leírták a REM fázist kísérô egyik legkülönösebb neurofiziológiai folyamatot: az élettani részben már említett noradrenerg és szerotoninerg mûködéskimaradást. Részben ez jellemzi az adrenerg és hisztaminerg neuroncsoportokat is. Fontos kivételt képez a dopamin, amely nem szûnik meg felszabadulni REM alvás során. Ezeknek az aminerg sejtcsoportoknak kiemelkedô jelentôségük van a kognitív és az emocionális funkciók szabályozásában. A noradrenalin például a jel-zaj arány fokozásáról ismert neuromodulátorként viselkedô biogén amin. A szerotonin számos viselkedéses és pszichológiai funkció, többek között a limbikus rendszer gátlásának szolgálatában áll. Az említett biogén aminok tónusos befolyásának hiánya messzemenô következményekkel kell járjon az agymûködésben. A szerotonin-transzmisszió felfüggesztôdése például az LSD és más hasonló struktúrájú hallucinogének hatására ébren is bekövetkezhet, ami az ismert transzállapottal és vizuális hallucinációkkal jár együtt. Ez jól megmagyarázza az álomélet nehezen értelmezhetô sajátosságait. Két további tényezô járul hozzá ehhez a neurobiológiai magyarázathoz. Az egyik a relatív dopaminerg túlsúly, ami a hiányzó noradrenerg és szerotoninerg szabályozás mellett egyes feltételezések szerint egy átmeneti pszichózisszerû állapotot idéz elô, persze az alvás leple alatt. A fokozott dopaminerg tónust ugyanis a pszichotikus tünetekkel hozzák összefüggésbe a biológiai pszichiátriában, és a tünetek korrigálására leggyakrabban dopamin antagonistákat használnak. Ezzel szemben a dopamin agonisták mellékhatásként rémálmokat okozhatnak, nagyobb dózisban vagy túladagoláskor pedig pszichotikus tüneteket. A másik neurobiológiai alapú álomelmélet az agyi funkcionális képalkotó eljárások tapasztalatait és a neurológiai sérülések következtében elôálló álommódosulásokat használja fel. Kétségtelen, hogy az álmodás folyamata más agyi struktúrákon és azok másfajta kölcsönhatásán alapul, mint az éber szellemi élet. A híd, a limbikus-paralimbikus régiók és a magasabb rendû vizuális áreák kiemelkedô aktivitást mutatnak REM alvásban. A prefrontalis területek aktivitása az ébrenléthez képest alacsonyabb. Ez megfelel az emocionális tónus és a vizuális képzetek álombeli hangsúlyosságának, de nem árul el sokat a kölcsönhatás mikéntjérôl. A neuropszichológiai eredmények arra utalnak, hogy az álmodás az emlékek és érzelmek vizuális megjelenítéseként fogható föl, ami a kérgi aktiváció elülsô, basalis elôagyon keresztüli, útvonalán valósul meg. Azt jelenti mindez, hogy az absztrakt, neocorticalis régiókban tárolt emlékek, és az amygdala által mozgósított érzelmek visszavetülnek a vizuális információfeldolgozás parietalis és temporalis területeibe, ahol képekké alakulnak. Az electrofiziológiai eredmények azt sugallják, hogy a hippocampus kimeneti információtovábbítása REM alvásban nem jelentôs, ezért a közelmúlt emlékei csak nyomokban jelennek meg az álomban. Emiatt a felszínre kerülô régi emléknyomok nem rendelkeznek közelmúltbeli horgonypontokkal és kaotikusan szervezôdnek narratív élményekké. Az álmok hiperasszociatív jellege, egyes felsôbb szabályozási folyamatoktól való mentessége, valamint a régi emléknyomokból való építkezése különösen alkalmassá teszi ôket a pszichoterápiás munka során a páciens személyiségének megismerésére. Ezt általában az álomelemekre adott szabad asszociációk révén érik el. A szabad asszociációk ugyanis segítenek elhelyezni az álomelemeket a személy saját emlékezeti készletének egyedi struktúrájában. Elhelyezésük révén azután olyan kapcsolatokra és emlékezeti asszociációkra derülhet fény, ami a meglévô emlékek között áll fenn. Prof. Dr. Halász Péter és Dr. Bódizs Róbert |