Aztán ott a horkolás, amely nélkül sokan azt mondják nem is férfi a férfi. Hányszor hallottuk viccelődve azt, hogy „téged is bökdös éjjelente az asszony”? Pedig e miatt nemcsak a társunk alszik rosszul, hanem mi magunk is! Az éjszakai fulladásos halálnál, pedig kevés rosszabbat lehet elképzelni. És a kis bajból lesz a nagy – mondja a szakember.
Az alvás ugyanis életünk egyik legfontosabb időszaka, mintegy harmadát töltjük ebben az állapotban. A rossz alvásnak pedig számos oka és komoly következménye lehet. Figyelmeztető tény, hogy az utóbbi évek halálos közúti baleseteinek növekvő számában is egyre nagyobb szerepet játszik ez a probléma.
Az alvás milyensége az életminőség egyik alapvető tényezője. Manapság - mindenekelőtt a napi feladatok és az életritmus változásával – egyre kevesebbet és egyre rosszabbul alszunk. Felmérések szerint alig van olyan ember, akit az élete során ne érintett volna valamilyen alvászavar. Krónikusnak tekinthető a felnőtt lakosság negyede, közel másfél millió ember, jelentős részük állapota, pedig súlyos. És legtöbbjük nem is tud róla.
A dinamikusan fejlődő alváskutatás már jól ismeri az éjszakai kórós álmatlanság és alvászavarok, a nappali aluszékonyság okait, megnyilvánulásait és rendelkezik a betegségek kiszűrésének, gyógyításának lehetőségeivel is. „A hazai gyógyászat ugyan alig másfél évtizede foglalkozik az alvászavarok megállapításával és orvoslásával, de a nemzetközi tapasztalatok alapján, és a legújabb kutatások eredményeinek felhasználásával, korszerű műszerekkel nagy pontossággal kimutatható a betegség és kialakítható a gyógymód. Az úgynevezett poliszomnográfiás vizsgálatokkal egy éjszaka alatt számos információ tudható meg a beteg alvásminőségéről, melyek alapján megállapítható a pontos diagnózis"- mondja G. Németh György, az első hazai magán Alvásdiagnosztikai Központ vezetője. Ilyenkor folyamatosan nézik, hogy megfelelő-e az agy és a fontos szervek oxigén ellátása, mérik a szívritmust, a vérnyomást. Természetesen annak érdekében, hogy megnézzék, találnak-e normálistól eltérően működő szervet, amely felelhet az alvászavarért. De nem minden esetben van szükség műszeres kezelésre. Elképzelhető, hogy pszichés oka van a problémának és a megfelelő gyógymód a terapeuta igénybevétele. Erre is van lehetőség az alvásdiagnosztikai központokban.
A SomnoCenter alvásdiagnosztikai központokban felkészült orvosok és a legkorszerűbb műszerek segítik az alvásbetegségek kivizsgálását és a gyógyítást. A közelmúltban a szegedi és a budapesti SomnoCenter alvásdiagnosztikai Központok is elnyerték az Európai Alvástársaságok és a Magyar Alvásdiagnosztikai és Terápiás Társaság magas színvonalú követelményei alapján a minőségi akkreditációt.
Mindez azért is kiemelkedő - fogalmaz G. Németh György, mert nem minden szakmában van hasonló minősítés, és itthon sem minden hasonló centrum mondhatja el magáról, hogy felkerült az Európai Alvástársaságok szervezetének közös listájára. Magyarországon az Állami Egészségügyi Központban fogadják a betegeket meglehetően hosszú (több hónapos) várólistán. A közelmúltban alakult magán alvásdiagnosztikai központokban valóban európai körülmények között, szinte azonnal sor kerülhet a vizsgálatokra.
A budapesti alvásdiagnosztikai központban kardiológiai, pszichológiai és orvosi akupuntúrás rendelések egészítik ki az alvásvizsgálatokat. |